Ugrás a fő tartalomra

Azt sem tudja a szoci alpolgármester, miről szavaz!

Mindent megtett Szolnok ellenzéki alpolgármestere, hogy felhergelje a közvéleményt egy parkoló építése, s tizenegy fa kivágása miatt. Eközben elhallgatta az emberek előtt, hogy ő már augusztus vége óta pontosan tudja: lesz favágás, lesz faültetés, s miként lesz a parkoló építése.


Napok óta arról szól a két hete még Gyurcsány Ferenccel a Várkonyi téren parolázó, ellenzéki polgármesterjelöltségre pályázó Györfi élete, hogy az Ady Endre úti Aldihoz épülő parkolók kapcsán szítsa a kedélyeket. Először belerúgott az engedélyeket kiadó szajoli jegyzőbe. Na meg a szolnoki főjegyzőbe, hogy miért nem merte ő kiadni a favágásra hatósági pecsétet.

Pedig egyszerű, merthogy saját városi területen ezt nem teheti meg. Ez a törvény! Na de mit várhatnánk attól a Györfi Mihálytól, aki vádaskodásai és hisztikeltése közepette elfelejtette, augusztus 24-én bizony ő maga is szavazott a favágásról, meg a parkoló építéséről. Ugyanis a testület elé került a beruházás. A mellékelt testületi anyagokon (nyilvánosak, bárki által elérhetők!) világosan látszik, ő még külön értesítést is kapott a határozatról. Csak el kellett volna olvasni az ahhoz mellékelt részletes beruházói tervet. Nem tette, csak megszavazta.

Aztán a sajtónak arról papol, hogy miért nem kapott erről értesítést! Ember! Meg is szavaztad!!! Azaz hazudtál, nem mondtál igazat, pontosan tudnod kellett, mi fog ott történni! És ez az ürge az alpolgármestere Szolnoknak?! Te jó ég, ennél nagyobb szégyenünk nem is lehetne!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Györfi elsőre bebukta a boszorkányüldözést

Mondhatni menetrend szerint érkezett az újabb Györfi Mihály-féle kamuvideó. Szolnok DK-MSZP-s polgármestere megvétózott ugyanis egy közgyűlési döntést, merthogy erősen sérelmezte, nem a budapesti pártelvtársak által odaküldött ügyvédek nyerték el a színházi beruházás átvilágítására kiírt pályázatot. Meglehetősen színpadias videójában hozza a jól bevált, Magyar Pétertől ellesett módszert: ha csináltál valamit, akkor azzal gyorsan vádold meg a politikai ellenfeledet. De nézzünk is a dolgok mögé, miről is "felejtett el" beszélni Györfi Mhály?   Ahogyan már a választási kampányában is jelezte, a Szigligeti Színház felújítási projektjének átvilágítását kezdeményezte Györfi Mihály polgármester. Független cégeket kért fel a munkára, állította őt, azonban megnézve az általa a pályázatra meghívott ügyvédi irodák kőkemény politikai kötődését, s botrányos ügyeit, azt vetítették előre, hogy Szolnokon egy eddig nem látott politikai boszorkányüldözésre készül a város vezetője.   Nem kell h...

A Jobbik szolnoki elnöke becsvágyónak, önzőnek nevezte az elhunyt hegymászót

Egy ország imádkozott Suhajda Szilárdért, a Mount Everestet légzőkészülék nélkül megmászó magyar hegymászóért. A csúcsközelben végül elhunyt sportember halála vitákat váltott ki az interneten, s ebbe a másokba rendre beleszálló szolnoki Jobbik-elnök, Szotyori-Lázár Zoltán is beszállt. Nem igazán tudni, miért érzi a szolnoki gyűlöletpolitizálás ismert alakja, hogy neki folyamatosan ki kell oktatnia embereket. Hol az erdélyieket alázza, mondván köreikben nagyobb az elhülyülésre való hajlam, hol éppen a szolnoki futballt akarja beszántani, hol pedig csak szimpán vállalhatatlan stílusban gyalázza politikai ellenfeleit. Most egy emberi tragédia kapcsán kezdett el okoskodni. Na nem előre, amikor Suhajda Szilárd útra kelt, nem-nem, mert akkor nem volt véleménye. Csak utána, amikor tragédiával végződött a hegymászó küldetése. Ahogyan közösségi oldalán írta, nem ért egyez azokkal, " akik felmagasztalják akár Suhajdát, akár a hegymászókat általában. Attól az érveléstől meg végképp kiver a v...

Zsákmányközösség - avagy a szolnoki baloldal bukása

Itt az évtized baloldali politikai botránya! Durván lebukott a balliberális szolnoki ellenzék, egykori saját tagjuk rántotta le a leplet Gyurcsány Ferenc csapatának valódi arcáról!  Kamu tanácsadói posztok, a semmiért fölvett súlyos milliók, titokzatos baloldali nagyvállalkozók a háttérben, kicsinyes bosszúk – erről részletesen beszámol dr. Szotyori-Lázár Zoltán, a baloldali összefogásból kiábrándult egykori Jobbik-vezér legújabb facebook-posztjában.   Az egykori jobbikos lelépése a politika színpadáról, valamint párttársa, Berényi Gábor visszalépése a választástól igazi mélyütés volt a DK-vezette baloldali tömörülésnek, a Szolnokért Podcast-nek adott  interjúja egy pillanat alatt romba döntötte a baloldal hitelességét Szolnokon.    Aki azt gondolta, ez a vége, az tévedett. A mostani állítások ugyanis döbbenetes mélységet mutatnak be a többpárti szövetségről. De nézzük, mit is ír dr. Szotyori-Lázár Zoltán a „kontraszelektált zsákmányközösség” valódi arcáról. ...